Közhelyként mondogatjuk, hogy a siker fejben dől el, ám a nagy kérdés, hogy mélyen magadban te ezt egy üres lózungnak érzed, vagy azonosulsz is vele?  Tőzsdei oktatóként a kereskedési befektetési terület esetében, szilárd meggyőződésem, hogy az eredmény minimum 80%-ban pszichológia, vagyis fejben dől el, míg a maradék 20% a metodika.

Azt is biztosan állíthatom, hogy a kereskedők túlnyomó része – értsd szinte mindenki – pusztán a 20%-os módszertanra fókuszál, és a jövőbeni árfolyammozgást akarják mindenféle módszerekkel meghatározni, ami valljuk be teljes tévút. A tőzsde kapcsán tehát nyugodt szívvel kijelenthető, hogy az emberek túlnyomó része nem hiszi, hogy a siker fejben dől el.

A többséggel szemben a fejben dől el élményt a kereskedési környezetben már sokszor megéltem, de mindenki számára érthető és könnyen befogadható történetet az elmúlt hetek eseményei adtak számomra.

A hétköznapi történet egy háztetőre mászásról szól, aminek célja egy oldalsó, törött szegőcserép cseréje. Kicsit tériszonyos lévén eszem ágában sem volt létrára mászni, ám sehogyan sem sikerült ácsot szerezni ehhez az apró munkához.  A mesterember, aki pár éve új cserepeket rakott a tetőre, örömmel jött volna, de csak húsvétra látogat haza Németországból, így jobb híján magamhoz vettem a kezdeményezést.  A feladat a következő: felmászni egy 4 méter magasan kezdődő, enyhe lejtésű tetőre, majd annak az alsó részén egy törött cserepet kicserélni. Az igazság az, hogy vonzanak a kihívások, így igazán nem is akartam ácsot találni, vélhetően ezért nem is sikerült.

A tetőre mászás kapcsán az első, dolog, amit felidéztem, az egy Hofi Géza dal néhány sora volt: „Megmondtam előre, fel ne menj a tetőre. Egyszer kell leesni, már nincs mit keresni. „

Ez természetesen alapvetően befolyásolta a feladathoz való hozzáállásomat, amelyet ha egy szóval jellemeznék, akkor az a félelem volt.  Első kísérletem során felmásztam a létrára, felnéztem a tetőre, és visszafordultam, majd újra megeresztettem pár telefont, szakik után kutatva. Miután az éppen aktuális tetőfedő nem jött el, újabb mászási kísérletbe fogtam. Ezúttal az egyik lábamat a tetőre raktam, majd úgy ítéltem, hogy ez borzasztóan csúszós, és irtózatosan meredek.  Az igazság az, hogy a cserép egy jó gumitalpú cipőben nem csúszik, a tető meg 34 fokos meredekségű, olyan, mint egy játszótéri dombocska, amin a gyerekek fel-le rohangálnak, sőt még bukfenceznek is rajta.

Az újabb sikertelen kísérletet követően gyávának éreztem magam, és nőtt elszántságom, hogy csak azért is megcsinálom. Több videót megnéztem tetőcserép cseréről, volt olyan is, ahol ugrabugráltak a tetőn, demonstrálva, hogy a cserép sok mindent kibír.  Sokat segített, hogy a jó időben a gyerekekkel kimentük a Hajógyári szigetre, ahol a hosszú csúszdák alatt legalább 45 fokos szögű emelkedőn kell felmenni, ami sokkalta meredekebb, mint a mi tetőnk.  Utóbbi lejtőn, mint mindenki, én is könnyedén mozogtam. Utóbbi élmény átalakította a tető meredekségével kapcsolatos meggyőződésemet, így egy fokkal bátrabban vágtam neki a következő csúcsmászásnak.

A létrát a megfelelő szögben állítottam fel, tetejét rögzítettem az ereszcsatornához, ahogy a videókban láttam, majd jött a tetőre lépés, először egy, majd két lábbal. Remegő lábakkal, négykézláb kúsztam a tetőn, miközben minden izmom megfeszült. A 3,5 kg-os cserecserepet egy tonnásnak éreztem, alig bírtam megmozdítani.  Pár perc múlva, miután már a pulóveremből is csavarni lehetett a verítéket, felidéztem, hogy a videókban milyen természetesen lépdeltek a tetőn, illetve hogy én miképpen mozogtam a Hajógyári szigeten, a tetőnél jóval meredekebb lejtőn. Ezután felegyenesedtem, és majdnem úgy kezdtem járni, mint a földön, sokkal kevesebb energiát égetve, majd a cserepet is sikerrel kicseréltem, és épségben lemásztam.

Mi okozott végig gondot? Nem a feladat maga, mert a tető nem volt magasan, és nem is meredek. A kihívást saját negatív érzéseim, és a tetőhöz társított meggyőződéseim voltak, mint a baleset és a veszély.  Amikor ezek súlyát a fejemben lecsökkentettem, megfelelő körültekintéssel könnyedén végrehajtottam a feladatot.   Csináljál bármit, az biztosan igényel szakmai, fizikai felkészülést, de ennek súlya a sikerben tapasztalatom szerint ritkán haladja meg a 20%-ot. Persze, ezen 20% hiányában a kudarcban szinte biztos lehetsz.

A befektetések, tőzsde területén is kell, hogy legyen egy terved, tudnod kell, mit, miért és hogyan csinálod, de ez csak 20%-os súllyal bír a sikerben. Tudom, aki most vág bele, az az ezt a fázist is nehéznek érzi, de mint mindent, ezt is meg lehet tanulni. Vélhetően egy szép kutyaházat se tudsz saját magad elsőre felépíteni, mindenféle felkészülés nélkül.  Visszakanyarodva a tőzsdére, a terv, hogy mit akarsz csinálni, biztosan a kisebb falat, véghezvinni, amit elgondoltál, sokkal nehezebb. Nem mersz piacra lépni, amikor elgondoltad, mert félsz az árfolyamveszteségtől, miként én is féltem a tetőre lépni. A nyereséget hamar zsebre vágod, mert félsz, hogy szertefoszlik, és nem adsz sok esélyt a folytatásnak,  mint ahogy én is csúszósnak és meredeknek érzékeltem a tetőt. A lényeg, hogy amit érzékelsz, és a valóság sokszor köszönő viszonyba sincs egymással, ez soha ne feledd!